Nem bírom ki, hogy ne dicsekedjek. És mindezt más tollával teszem. Mint széles körben ismeretes, Sára messziről kerüli a konyhát. De rendes pasiként (?) nem az a dolgom, hogy romboljam az imidzsét, hanem, hogy fényesítsem azt. És erre most minden okom megvan. Sáránk három dolgot hajlandó csinálni a konyhában. Az egyik, hogy répát pucol, de csak annyit, amennyit ott, álltó helyében elfogyaszt. A másik, hogy hirtelen jött és csillapíthatatlan éhségében azonnal magába töm valamit, és a harmadik, ami számomra kifejezett öröm, hogy élvezettel süt kenyeret. Szinte alig veszünk már a boltban. Értelmezhetetlen számomra, hogy miért szán erre időt, amikor egyébként minden konyhai tevékenységre sajnálja.
Azt találtam mondani, hogy ha majd sikerül, csodálatosan cserepes héjú kenyeret sütni, csinálhatunk egy külön kenyerekről és tésztákról szóló rovatot. Sikerült és még az ismétlés is ment. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a konyha az én terepem, még csak nem is érdekel a főzés. Valljuk be, ez nem akkora gond, ha a Műkedvelő Hedonista főz rám.
A kenyér, az teljesen más. Ha kenyérsütésről van szó hajlandó vagyok az egész napomat rááldozni. Lenyűgöz, ahogy a lisztből kialakul a ropogós héjú, illatos kenyér. Azt hiszem nem is lehet rossz kenyeret sütni, ha az ember odaadással teszi, és ez az ami számít.
2014. február 5., szerda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
